| |
|||||||
|
Paudits Zoltán
Pálffy István: „Az én Hazám!”
Bogár László: „Ami jöhet, ahhoz egy rendőrállam is kevés lesz”
”……..ez a csomag a lehető legbrutálisabb támadás a társadalmi
újratermelés azon pontjai s társadalmi csoportjai ellen, amelyek a
legvédtelenebbek, legkiszolgáltatottabbak, s eddig is a roncsolás legfőbb
áldozatai voltak; tehát a nyugdíjasok, a fiatal házasok, a családok. Ez a
lehető legdurvább üzenet azon a társadalmi csoportok ellen, amelyek eddig
is a legfőbb teherviselői voltak az elmúlt húsz évnek,
illetve akikről azt feltételezik, hogy a legkevésbé konfliktusképesek. Nem
tudnak szervezkedni, így ellenállni sem. Ezek az elitek az élet elemi
szintű újratermelése ellen dolgoznak.
MNO:
56-os emlékművet
avattak
Lébényben
2006. november 4-én Felavatták az 1956-os forradalom hőseinek emlékművét a Győr-Moson-Sopron megyei Lébény községben.
A fából
faragott kompozíció a "pesti srácok" egyikét ábrázolja. Jan Chovan
felvidéki fafaragó 2 méternél magasabb alkotása egy fiatalembert jelenít
meg, aki suhogó lódenkabátot visel, bal kezében lyukas zászlót tart.
Fegyvertelen alakja a szabadság iránti vágyat szimbolizálja. A kő
talapzaton álló alakot két oldalról egy kereszt és egy kopjafa keretezi.
Tisztelt Polgármester Úr!
Tisztelt Plébános Úr! Tisztelt Lelkész Úr! Tisztelt lébényi Polgárok!
Tisztelt Emlékezők! Kedves Barátaim! Összejöttünk, hogy tisztelegjünk az 56-os hősök előtt, a pesti srácok előtt, a gondolat szabadsága és a tettek embersége előtt. Összejöttünk, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk, hogy ne feledjük 56 erkölcsi örökségét, 56 szellemiségét. Ahogy Wittner Mária, 56-os halálratélt szabadságharcos mondta: "Jobbat, szebbet, emberibbet akartunk, mert nem akartunk többé leigázott nép lenni. Az emberek alapgondolkodását szerettük volna megváltoztatni, emberségre, szeretetre és együttérzésre, megértésre, összefogásra tanítani őket." Összejöttünk, hogy erőt merítsünk a múlt nagyszerű példáiból a jövő kihívásainak leküzdésére. 1956 október - november immár 50 éve szent nekünk. Forradalmunk éve ez, azé a forradalomé, amely megrendítette a barbár terror hatalmát, és amely oly sok éven át félelemmel töltött el minden zsarnokot és szolgáit. 1956 - egy évszám, egy fogalom. Aki átélte, annak lelkébe, szívébe égett emlék. A szabadságé, a hazaszereteté, az álomé, az ígéreté, a hősiességé, amit 1956 november 4.-e hajnalán hazaáruló hóhérok segítségével letiportak a szovjet tankok ezrei, az idegen elnyomás jelképei, acélszörnyetegei. Hamis eszme, gonosz árulók becstelen uralma következett. Rabláncos bilincs - évtizedeken át intézményesítették a terrort a mérgező hazugságok elfogadására, az állami kényszert:vastapssal köszönteni a gonoszt, az árulókat, a népgyilkosokat, a nép félrevezetését, hallgatni és tűrni, elnémítva, elhurcolva hajnalban érkező fekete kocsikkal, mocskos börtönodúk mélyére lökni a függetlenség, a szabadság gondolatát. A kommunista és a posztkommunista rendszer is intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a nép szellemi, lelki elnyomorítását, a felelősséget nem ismerő politikusokat, az ÁVH-s verőlegényeket, az ÁVH-s módszereket. Rabláncos bilincsbe verve a népet a bitófák árnyékában, halálgyárrá változtatva a bíróságokat, ahol a verőlegények által kicsikart vallomásokra alapozva, a vérbíróságok előre eldöntött ítéleteket hirdettek ki a sok esetben írni-olvasni is nehezen tudó, bírónak nevezett bábok.
A
kommunista rendszer alapjaiban volt hazug, embertelen, aljas,
gyilkos. Múltunkat elrabolták, a sivár jelen hallgat, ők élik túl a holtak, a győztes forradalmat. Ötven évvel ezelőtt tavasszá vált az ősz, milliónyi csepp könny áradattá változott és elsöpörte a zsarnokságot. Ötven évvel ezelőtt a becstelen hazugságot az út porába taszította a nép igazsága, - igazságot teremtett a nép az álnok zsarnokság felett. Ötven évvel ezelőtt feltámadt a szabadság reménye és ragyogott a hit.
A kis Magyarország felemelkedett, lerázta a
rabláncokat, lerázta a bilincseket
örök példát mutatva a világnak
szabadságszeretetből, bátorságból és emberségből.
Ahogy a korabeli költő írta: Te pesti srác, hősök hőse, kicsiny bajtárs!
Szemben az orosszal, a
tankokkal, melyek dübörögtek a halálba,
Példát vesz róla némán egy
kisfiú
Tisztelt Emlékezők! Tisztelt lébényi polgárok! Kedves Barátaim! Azokban az őszi napokban Győr, Mosonmagyaróvár, Lébény is, mint az egész ország a forradalom lázában égett. A politikai foglyok kiszabadítását követelőkre dördültek a gyilkos lövések. Mártíromságuk örök szégyene minden elnyomónak. Vizi E.Szilveszter mondta 2006 okt.23-án: ?Mert abban az időben voltak hatalomvágyó szörnyetegek, akik hazudtak saját népüknek, voltak akik lövettek, voltak népgyilkosok, akik lőttek, lányokra, asszonyokra is, voltak becstelen árulók, akik elárulták honfitársaikat, hazájukat, sárba tiporták hazájuk zászlaját és voltak akik a nép vagyonát fosztogatták saját javukra. Győr, Lébény, Magyaróvár azokban az októberi napokban szabad lett. Lakóik méltónak bizonyultak városaikhoz, falvaikhoz. Reményt nyitottak egy jobb jövő felé, és erre tiszta lelkük, becsületük volt az ígéret. A tisztalelküek zendülése - írta a L'Aurore francia lap. Az 56-ban mártirhalált halt Szigethy Attila sorait idézem: Soha, semmi körülmények között nem leszek hazaáruló. Sem kisebb ember, mint a meggyalázott nemzet akármelyik tagja.
Emlékezzünk! Emlékezzünk egy perc néma tiszteletadással a harcban elesett hősök százaira, emlékezzünk a pesti srácokra, emlékezzünk a kivégzettek ezreire, emlékezzünk a sortüzek áldozataira, emlékezzünk a meghurcoltak, a megkinzottak, az igazságtalanul bebörtönzöttek, az internáltak tízezreire, emlékezzünk az idegenbe üldözöttek százezreire...
Tamási Lajos: PIROS a VÉR a PESTI utcán Piros a vér a pesti utcán, Munkások, ifjak vére ez, Piros a vér a pesti utcán, Belügyminiszter, kit lövetsz? Kire lövettek összebújva, Ti, megbukott miniszterek? Sem az ÁVH, sem a tankok Titeket meg nem mentenek. S a nép nevében, aki fegyvert Vertél szívünkre, merre futsz, Véres volt a kezed már régen Gerő Ernő, csak ölni tudsz? Piros a vér a pesti utcán. Eső esik és elveri, Mossa a vért, de megmaradnak A pesti utca kövein. Piros a vér a pesti utcán, Munkások, ifjak vére folyt, A háromszín- lobogók mellé Tegyetek ki gyászlobogót. S fogadalmat: TE kicsi ország El ne felejtse, aki él, Hogy úgy született a szabadság,
Hogy pesti utcán hullt a vér.
Emlékezzünk! A kádárista hóhér rendszer büntethette őket, zaklathatta, üldözhette a túlélőket, becsületük, emberi méltóságuk megtörhetetlennek bizonyult, mert a halálon kívül mással szemükből a fényt, gerincükből a tartást, jellemükből a becsületet kitörölni nem lehetett. Elmondhatatlanul hosszú a sor, a rengeteg név, a sok tragédia, a családok lelkében az örök fájdalom. Hőseinkért zokognak az angyalok.
A magyar nép halált megvető
bátorságból és emberségből örök példát mutatott a világ népeinek.
Tisztelt emlékezők! Tisztelt Lébényiek! Azokban az októberi napokban szabadok lehettünk. Wittner Máriát, 56-os halálratélt szabadságharcost idézem: Kétféle ember van:kegyetlen vagy emberséges. És vérgőzös diadalt ült a túlerő, az árulás, a megtorlás, a vak, bestiális bosszú! Kormányra kerültek - még évtizedekkel később is a sortüzet parancsoló ÁVH-s népgyilkosok, hóhérok, hazaárulók és jellemtelen, hazug utódaik. A vérbíróságok halálmalmai mozgásba lendültek, jeltelen sírokba ölve hőseinket. Szadista ÁVH-s pribékek kínoztak, vertek. Féltek és öltek, gyilkoltak, fiatalokat, gyermekhősök ezreit. Csend lett, mert a fegyver és a barbár erőszak képes kikényszeríteni a csendet. De október 23-át nem törölhették ki a nép lelkéből. A szabadság érzése mélyen a lelkünkbe égett, amin a fegyvereknek, a hazug erőszaknak, a megfélemlítésnek nincs hatalma. Azóta minden hatalomittas zsarnok megtanulhatta, hogy a népet csak ideig-óráig lehet félrevezetni, becsapni, megfélemlíteni, kifosztani. És bár az emberek ha felemelkednek az államterror, a brutális rendőrterror, a hazugság, a népámítás ellen, megsebesülhetnek ártatlan tüntetők, öregek, gyermekes anyák, papok az utcai harcokban, meghalhatnak a géppuska sortüzekben, de igazságtalan, barbár erőszak és fegyverek mögül sem lehet sokáig uralkodni rajtuk, mert a hazugság nem vehet erőt az erkölcs, az őszinteség fölött. Azokban az októberi napokban szabadok lettünk és a hősök, a szabadságharcosok, apáink, testvéreink, barátaink október igazságát, a nép igazságát suttogva hagyták ránk örökül. Hősi szabadságharcunk után a hazaáruló diktátorok, provokátoraik, ÁVH-s szolgáik és azok jellemtelen, népfosztogató utódai hazudhattak a népnek éveken át este, nappal és hazudhattak éjjel, álmuk nem lehetett és nem lehet békés, mert hatalmukat nem az igazság, a becsület, az őszinteség, a nép szeretete, tisztelete és szolgálata, hanem csak a hatalom brutális eszközei és a fegyverek vigyázták és vigyázzák.
Ma ismét olyan időket
élünk, amikor nem múlik el nap hazugságok nélkül.
Olyan időket élünk, amikor a hatalmasok és
hatalmaskodók a nép vagyonát annyira magukénak érzik, hogy jobbnak látják,
ha mindjárt a saját vagyonukká is teszik.
Olyan időket élünk, amikor újra eladósítják a jövőt, gyermekeink,
unokáink jövőjét, amikor nő a szegénység, amikor százezrek nem
jutnak becsületes munkához. Kedves Barátaim!
Idézzük
Márai Sándort: Az üszkös, fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok között hallgatnak a harangok, Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék, Földrészek népe nézi, nézi, Egyik érti, - másik nem érti, Mert más lóg a fán, nem cukorkák: Népek Krisztusa, Magyarország. És elmegy sok ember előtte; A Katona, ki szíven dőfte, A farizeus, ki eladta, Aki háromszor megtagadta, Vele mártott kezet a tálba, Harminc ezüstpénzért kinálta S míg gyalázta, verte, szidta: Testét ette és vérét itta. Most áll és bámul a sok ember, De szólni Hozzá senki nem mer. Csak orrontják, nyínak, gyanítják Ennek az éjszakának titkát, Mert ez nagyon furcsa karácsony: A magyar nép lóg most a fákon. És a világ beszél a csodáról, Papok papolnak bátorságról, Az államférfi parentálja, Megáldja a fenséges pápa, Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. De most sokan kérdik: mi történt? Ki tett itt csontból, húsból törvényt? És kérdik, egyre többen kérdik, Ilyen nagy dolog a Szabadság?... Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből!
56 fiai és lányai, apáink, testvéreink, barátaink végtelen köszönet és hála Nektek! Tőletek tanultuk, egy percre sem szabad tisztességtelennek lennünk, tiszta szívvel, őszinteséggel, szeretettel, becsülettel kell szolgálnunk népünket, segíteni a bajbajutottakat, felemelni az elesetteket, gyógyítani a betegeket, virágzóvá tenni hazánkat, városainkat, falvainkat.
Áldott legyen hősi, örök emléketek, amely örökkön-örökké beragyogja napjainkat, és nem halványulhat el az idő viharaiban
soha,
soha,
SOHA!!
DÖNTSÖN A NÉP!
Gigademonstráció az előrehozott
választásokért!
Kedves Magyar Testvéreim! Nekem mostanában az okozza a legtöbb fejtörést, minek kellene történnie ahhoz, hogy a magyarság kijöjjön a sodrából? Mi kell ahhoz, mekkora kétségbeesés, hogy az egyén, önmaga fölé helyezze a közösségi érdeket? Mi válthatna ki akkora halálfélelmet, amekkora működésbe léptetné végre az életösztönt? Mennyire legyen fullasztó egy elnyomás, fojtogató a reménytelenség, hogy az ember odakapjon a torkához és megpróbáljon levegőt venni? Mi kell ahhoz, hogy társakat keressünk a bajban? Válság. „Az állapota válságos.” – ezt mondják arról, aki élet és halál között lebeg. Nincs olyan, hogy gazdasági válság. Csak mindenre kiterjedő válság van. Akinek leállni készül az egyik létfontosságú szerve, az haldoklik. Az a nagy kérdés, hogy kibírja-e a küzdelmet a szív és az agy. A nemzet szíve és agya. A kór, amiben a mi népünk szenved, egyfajta autoimmun betegség. Önidegenségről, önemésztésről, önpusztításról van szó. Az autoimmun betegségekről, nem lehet tudni, hogy tulajdonképpen miért történnek. Mostanában egyre inkább úgy tartják, hogy kialakulásuk pszichoszomatikus folyamat: a stressz és következményei Testi és lelki invázióról van tehát szó… B.S.
Magyarok Szövetsége Nyílt levele Sólyom László Köztársasági Elnök úrhoz
Sajtóközlemény
|
